banner
Sze 1, 2017
1141 Views
0 0

Hány magyar él Írországban?

Written by
banner

Vad becsléseket lehet olvasni arról, hogy hány magyar is él Írországban. Nyolcezertől ötvenezerig mindenfélét látni, viszont egyik szám sincs igazán alátámasztva adatokkal, így pusztán az egyén optimizmusát, vagy épp ellenkezőleg, a pesszimizmusát mutatja a becslése aránya.

Hoztam viszont nektek egy gyors elemzést. Összegyűjtöttem, hogy 2000 óta hány PPS számot adott ki Írország magyaroknak:

2000 júniustól 2017 június végéig, összesen 34199 PPS szám került kiadásra magyaroknak. Jól látható, hogy 2005 és 2008 között volt a csúcson a kivándorlás, majd a válság beköszöntével visszaesett. 2012 és 2013 ismét hozott némi emelkedést, viszont a mértéke jelentősen elmarad a korábbi évekhez képest. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy jobb lenne a helyzet Magyarországon, sokkal inkább azt mutathatja, hogy már nem nagyon van aki eljöjjön. Ami persze túlzásnak hangozhat, viszont elég jól behatárolt azoknak a köre, akik potenciálisan továbbállnak az országból és a számuk is véges.

Valóban 34 ezer magyar él Írországban? Természetesen nem. Az emberek egy része sosem élt itt, pusztán ingázott vagy ingázik jelenleg is. Egy vékony réteg visszaköltözött Magyarországra, míg megint mások a világ többi országában boldogulnak tovább, Írország csupán ugródeszka volt nekik.

Ez a 34 ezres szám új kiindulási alapul szolgálhat a vad becsléseknek. Ezen számok fényében, az írországi magyarság számát valahová 25 ezer környékére becsülném.

Kategóriák:
Írország
banner
Menü
Ne maradj le a történésekről, kövess minket minden nap!

Belépés közösségi fiókkal: